Jó dolog az újságírás. Az egyetemi újságírás meg pláne. Tanulgathatod a szakmát, pallérozódhatsz, lehetőséged van kibontakozni, ha jól csinálod, még pénzt is kereshetsz vele, karriert építhetsz, és nem utolsósorban egy jó társaság tagja lehetsz. Ezért csinálom a Tétékás Nyúzt.
Aminek előző főszerkesztője, Balázs a márciusi küldöttgyűlésen lemondott. Nem ragoznám, az ő saját blogjában (http://giskard.blog.hu) részleteket is találtok (ó, hogy örülhet ennek a reklámnak :) ), igazából ez a blogocska váltotta ki az őt elsöprő lavinát is, ezt sem részletezném, már utaltam is rá korábbi bejegyzésben (ami nincs is messze, mert nem voltam szorgalmas blogoló az utóbbi időben). Ami a személyes emóciókat illeti: Balázst emberileg kedvelem, és szakmailag is felkészült, tehetséges, ütős cikkek, publicisztikák tulajdonosa, szerzője. De talán nem kellene mindig mindenben csakazértis szembemenni a nem is olyan biztos hogy velünk szemben elhelyezkedővel. A HÖK vs. Nyúz párbajból nem kerülhetett ki győztesen. Túllépte a határt, és beletörött a bicska. Ettől függetlenül kitartóan segít minket, és nem hagyja, hogy szétessen a csapat, amit nagyrészt ő épített, és ez mindenképpen pozitívum. Mielőtt bárki is azt gondolná, hogy a háta mögött kekeckedek, egyrészt ezekről a dolgokról vele is beszélgettünk, másrészt ezt a blogot bárki olvashatja.
Új főnökünk, Pityu, irdatlan lendülettel vetette magát a munkába. Tele van ötlettel, tervekkel, amik a Nyúz színvonalát emelik, és ezeket meg is valósítják. Regnálása alatt végre kiélhetem hatéves korom óta dédelgetett álmomat, sportrovatot írhatok. Megreformálni készül a lap közéleti részét, kinézetét, egy csomó olyan formai és tartalmi apróságot, ami majdhogynem csak nekünk, szerkesztőségi tagoknak tűnik fel, mégis fontos és nagyban hozzájárul ahhoz, hogy ütős kis lapunk legyen. Hagyományokhoz méltó.
Hogy miért fontos ez? Mert a hagyományokhoz akar méltó lenni a Hallgatói Önkormányzat vezetősége is, amikor megállás nélkül basztatja Pityut a munkában. Apró fricskák ezek, amik arra utalnak, mekkora szart is készítünk mi hétről hétre. Hogy miért? Mert azt hiszik, mindenben a balázsi örökséget visszük tovább. Ami természetesen nem igaz, kultúrált viszonyra törekszünk mindenkivel, konszolidált, kompromisszumkész munkakapcsolatra. A hajó egyelőre viharos tengeren halad, hogy mikorra csendesül el, ki tudja, de nem fogunk elsüllyedni, kitartunk, dolgozunk, lelkesen, örömmel, képességeinkhez mérten színvonalasan. Ebből nem adunk.
De ehhez az is kell, hogy határozottak, kemények legyünk. Ne csak a lapzárta betartásában, hanem a cikkek minősége terén is. Fontos az újoncok beépítése, de egy bizonyos keretnél több embert nem bír a színvonal szinten maradásával együtt el egy hetilap. Inkább a meglévő keret szinten tartása, összecsiszolása legyen a cél. a másik pedig a Lulu-cikk ügye, ami újabb vihart kavart. Mert aki szelet vet ugye... Történt ugyanis, hogy volt főnökünk egy fizikus buliról kellett, hogy tudósítson. A cikkecske provokatív, egyeseket felháborító, és egyébként nagyrészt kitalált élményeken alapult. AKit érdekel, http://nyuz.elte.hu, XXXIV. félévfolyam 5. szám. Aki nem bolond, egyből látja, hogy kamuról van szó, de azért nem kéne a vihart tovább kavarni. Ami nem fér bele az elképzelésekbe, azt nem kéne, még akkor sem, ha ebből sértődés van. Ha meg belefér, akkor pedig félek, nem volt előrelépés... Bízom benne, hogy nem így van. Keményen, színvonalasan, pontosan, egy jó Nyúzba, és egy kemény, szigorú, de feddhetetlen és felkészült főszerkesztőbe és egy pontos, ügyes szerkesztőségbe még személyes ellentétek fennállása mellett sem lehet belekötni. Hajrá, Nyúz!
Úgyhogy összességében megéri megnézni, sőt, de a Múzeum igazgatósága azért elgondolkodhatna, mennyit is ér meg nekik a magyar kultúrálódása. Merthogy hétköznap ugyan biztos nincs ilyen tömeg, de így vasárnap már-már élvezhetetlen. Talán kevesebb jegyet kéne a helyszínen eladni ilyenkor, reklámozni, hogy jöjjenek hétköznap (ez a honlapon – végre – meg is történik), és kevesebb embert beengedni egyszerre, figyelni, hogy hányan mentek ki. A zsúfolatlanul megtekintett kiállítás szerintem megér egy kis várakozást, legfeljebb csak azok jutnak be, akik megvették elővételben a tiketteket. De néha a kevesebb több... A látogatók legalább harmada a nyelvi kavalkádot elhallgatva így is külföldi, ennek ellenére azért tiszteletreméltó és büszkeséggel eltöltő, hogy Magyarhonban ilyen nagyszabású tárlat kap helyet, csak könyörgöm, figyeljünk oda az apró részletekben. Kedves gimnáziumi írói műhelybeli emlékmondat: az angyal a részletekben lakik... 
Persze, ez egy sarkos, egyoldalú, és viszonylag rosszmájú vélemény, de érdemes benézni mögé. Az ösztöndíjaink, illetve az oktatói bérek láthatóan nem nőnek. A befizetett összegek viszont igen (példának okáért a kredit-újrafelvételi díj csak az ELTE 8 kara közül a TTK-n a legmagasabb, 6000 ft/kredit), a következő évtől kezdve jön a tandíj, és úgy egyébként a könyvek se lesznek olcsóbbak, csak a tankönyvtámogatás kevesebb, és mindezen, szintén divatszóval élve megszorítások mire elegendőek? Arra, hogy a vezetőség foylamatosan a TTK orrát kinntartsa a szarból. Hangzatos Intézményfejlesztési tervek készülnek, szép kilátások vannak, utópisztikus beszédek hangzanak el, de szeretnénk valamit a megvalósulásból is látni. Ha fogunk, megkövetem a felső vezetést, és elismerem, ez igen, ez munka volt, jó helyre ment a pénzünk. Ha nem, ugyanazzal a felesleges ellenállással és dühvel kérdezem, mint szüleim, lassan a saját befizetett adóforintjaim után siránkozva: Hová lettél, befizetett pénz? 
Hozzászólások